The Day

Mért pont ő...

2. rész
Ki az a valaki?

Sziasztok!! 

Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a következő részt, de nagyon sokat kellett mostanság tanulnom. Remélem nem haragszotok!

Jó olvasást! Ha tetszett, jelezzetek vissza, pipáljatok, írjatok.

xxNorina

„..Az élet gyakran úgy szervezi, hogy mindketten egy időben legyünk ott, ahol mindkettőnknek valami nagyon fontosat tartogat!"

Mind összesen két embertől..kerestek. Ránéztem az órára. Egy perc múlva éjfél, már biztos nem keresnek.

Egy fiú hangját hallottam meg. Felém közeledett. Egy szürke kabátos srác telefonnal a kezében vadul vitatkozott valakivel.
- De hisz ő a testvérem, nem akarok tőle semmit.
Valószínű  a másik fél válaszára várt.
- Mért nem hiszed el? Ő a testvérem, nincs köztünk semmi..
Milyen ironikus nem??? Mintha ez a ki*aszott élet direkt csinálná velem..
- Mért szórakozol velem?-kiabáltam fel. A srác felém nézett, valószínű azt hitte nem vagyok normális.
Mögötte pár méterre egy pilóta dzsekibe bújt idős bácsika sétált. Őszülő, néhol még barnás haja volt. Nem volt rajta sapka, csak egy sál a nyaka köré tekerve. Elhaladt előttem, fejét alig láthatóan felém fordította, kíváncsian felhúzta kócos szemöldökét, mintha csak azt kérdezné hát te?  Azután rám mosolygott. A mosolyában volt valami vigasztaló, bátorító. Mindez csak pár másodperc volt, majd visszafordította fejét, kezeit hátra tette, majd elsétált. Nyeltem egy nagyot, hogy a torkomban képződött gombóc eltűnjön. A távolba néztem, ahol a fiú sötétedő alakja még látszott. Hirtelen ezernyi emlék kezdett rohamosan lejátszódni a fejembe. Mintha extázisba estem volna.

- A francba kisfiam, figyelj már oda jobban!! Most takarítottam ki, te meg kiöntöd az üdítőt!! !!-kiabált anya a testvéremmel.
- Anya..ne haragudj!!!!!!-kezdett sírásba a bátyám.
- Nem érdekel mit mondasz, rossz voltál !! (Szőke fiú volt és kékes zöldes szemű)
- Anya ne bántsd őt!!-mondtam anyának. Nem szerettem, mikor veszekedett vele.
- Kisasszony vigyázz a szádra!-apa a kanapén feküdt, tévét nézett és chipst majszolt. Csöngettek. Anya ment ajtót nyitni.
A nagyi volt az.. átjött hozzánk, mert anyának át kellett vinni a testvéremet az egyik barátjához játszani, addig a nagyi bevállalta, hogy megfőzi az ebédet.
Anya el is indult Áronnal, már késő este volt, mikor még mindig nem jött haza anya, se Áron. Apa felhívta anyát, de ő ki volt kapcsolva. Aztán hajnalba jött egy hívás.
- Áron...-mondta elcsukló hangon apa, s kezdek könnyek gyülekezni a szemében. A telefont elejtette, ami  padlót érve darabjaira tört.
- Bálint, mi történt? -jött be a szobába a nagy zajra nagyi.
- Áron..és..és..karamboloztak ..-fájdalomtól vonagló arccal ült le a kanapéra.
 Sajnos egyikőjük sem élte túl. Nagyon nehéz időszak volt ez apának a nagyinak  és nekem is. Aztán lassan kezdtünk beletörődni. Majd, mikor már kezdtük elfogadni, hogy ők már nincsenek többé..(vagyis elfogadni..nem éppen ez a legjobb szó..ezt nem lehet elfogadni) nagyi is elhagyott minket. Borzalmas évek voltak, és ahogy egyre nőttem fel egyre jobban kezdtem felfogni, hogy mi is történik körülöttem, de megpróbáltam túltenni magam rajta. Legalább apa már boldog, ha én nem is.
Őt is Áronnak hívták. Mármint az édes testvérem.

Sírás hangjára eszméltem fel. Felemeltem a fejem és körbenéztem, majd rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen ember aki sír az én vagyok. Megérintettem felduzzadt arcomat, majd letöröltem könnyeimet. Az orrom folyt, a könnyeim patakokban hullottak és még egy hülye zsebkendő sem volt nálam. Elég lenézően festhettem. Mivel nem volt nálam zsepi így kénytelen voltam szipogással beérni és csak remélni tudtam, hogy nem fognak méteres jég csapok lógni az orromból.
Újra a földet bámultam, bár nem volt ott semmi érdekes. A lámpa fénye kialudt elég sötét volt. Csak a hó adott némi fényt.
Egy cipőt pillantottam meg, ami megállt előttem. Fejemet felemeltem, hogy megnézzem ki takarta el az előttem lévő messziséget.
- Norina?-kíváncsian és idegesen szólított meg Martin. Ne, mit keres itt? Mért jött ide és hogy talált meg? A francba..
- Martin? - kifújt egy adag párát, majd lehajolt hozzám és jó erősen magához szorított. A döbbenettől egy hang se jött ki a számon. A nemrég felidézett emlék képek köddé váltak, de még mindig ott motoszkáltak a fejemben.
-Megbolondultál? Eszednél vagy te?? -arcát nyakamba fúrta és úgy szorított még jobban magához.
Nem mondanám, hogy rosszul esett. Már annyira átfagytam, hogy kezdtem azt hinni talán soha többé nem érzek melegséget.
És most itt van Ő.
- Hogy találtál meg?
- Aki keres, talál..-csak ennyit mondott.

Hazafelé jóformán egy szó se hagyta el szánkat. Csak mentünk néma csendben egymás mellett a szűk utcákon.
Vajon mit fog szólni Áron? Talán gyűlöl, amiért Peti és én..csókolóztunk, egyáltalán mért érdekel!? Néhányszor nagy levegőt vettem, aztán megálltam.
- Nem mehetek haza..!! - újra csörgedezni kezdett a könny patak az arcomon.
- Jó, akkor maradj itt, remélem jó estéd lesz. - újra kapkodni kezdtem a levegőt, a kezem remegett.
- Mért lettél ilyen?..-kérdeztem.
- Milyen?
- Az előbb úgy magadhoz szorítottál, hogy levegőt is alig kaptam. Most meg azt mondod, hogy maradjak itt!?
- Sok mindent..-mondta azzal el is ment. Nem tudtam, hogy mire érti, hogy sok mindent..

Haza érve, ahogy benyitottam a házba a nappaliban az egyik fotelben Áron volt elterülve. Érkezésemre olyan hirtelen felpattant, hogy a fotel is majdnem eldőlt.
- Te normális vagy?? Halálra aggódtam magam miattad!!! -mondta.
- Sajnálom. Igazad volt..jobb, ha távol maradok Martintól.
- Mi történt?
- De tőled is..-felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat, hogy senki se tudjon bejönni, de pár percre rá kopogott valaki.
- Norina..- Áron volt. - Mi történt?- nem válaszoltam.
- Figyelj, akár mi történt is, nekem elmondhatod..- 5 perc néma csönd volt, majd újra megszólalt.
- Jó, hallom nem akarsz beszélgetni, de jött neked egy levél, az asztalodra tettem. Hirtelen az asztalomra néztem és tényleg volt rajta egy levél. Vajon milyen levél lehet?
Odamentem az asztalomhoz, leültem a fekete székembe, majd felbontotta a levelet, és elkezdtem olvasni a tartalmát.

„Kedves Norina,

 Most írok neked először, és tudom, hogy ezt nem fog sokat jelenteni neked.. Mégis írok. Kell valaki, akinek mesélhetek, akinek őszintén kiönthetem a szívem még akkor is, ha nem tudod ki vagyok.

Szeretlek Norina. Szeretem, ahogy beszélsz, ahogy mosolyogsz, ahogy nevetsz és ahogy rám nézel.. Szeretem azt, hogy mindenkihez olyan kedves vagy. Szeretem, azt hogy nem félsz kimutatni az érzéseid, nevetni mindenen, vagy egyszerűen csak sírni, és nem törődni azzal, amit mások gondolnak erről. Szeretlek úgy ahogy vagy. Szeretem minden egyes porcikádat. Szeretem, hogy bátor vagy, ahogy kiállsz a barátaid mellett.. bár én is ilyen bátor lennék és eléd állnék.

Tudom… furcsán hangzik, hogy szeretlek, hisz, azt sem tudod, hogy ki vagyok..de én tudom, hogy te ki vagy..és tisztában vagyok az érzéseimmel. Szeretlek..és hidd el ez így is van. Jó ideje terveztem már, hogy írok, de eddig nem volt bátorságom hozzá. Most így döntöttem, ez az első és utolsó ilyen alkalom, mert el kell, hogy felejtselek..nem helyes ez így.

Néha csak nézek ki a fejemből és gondolkozok..olyan jó lenne veled lenni, veled beszélni, egész nap a társaságodban lenni. Tudom, hogy úgyse tennék semmit, mert ha ez így is van, akkor se csinálok semmit. Nézlek, beszélek veled..de az érzéseimet titkolom.

A haverjaim mindig azzal jönnek, hogy "hány nőt fűznek", el sem gondolkoznak a valódi jelentésén..ők nem tudják, hogy mik azok az őszinte érzelmek. Én tudom..és nem csak úgy mondom. Nem vagyok elég bátor..a haverjaim mind magabiztosak, míg én..ááá hagyjuk. Nevetségesen érzem magam. Egy idióta vagyok.

Már hányszor elképzeltem, hogy egyszer eléd állok és minden irántad érzett érzésemet beletömörítem egyetlen szócskába..ami kilenc betűt és egy jelentést tartalmaz magába.
Ó ha tudnád, mennyire jó lenne, mennyivel jobb lenne az életem. Nagyon sokat gondolok rád, annak ellenére, hogy nem szabad. Minden alkalommal arra jutok, hogy nem lehetne köztünk semmi, egy bizonyos dolog miatt. De ha egyszer megkapnálak, szorosan átölelnélek, és többé nem engednélek. Persze..ez nem fog megtörténni...


Néha, mikor rosszul érzem magam, rád gondolok, hogy mit csinálhatsz éppen..mindig elgondolkodok rajta és elképzelek egy csomó mindent..
Már azt is elképzeltem, hogy te épp szomorú vagy és én vigasztallak...és hírtelen felindulásból elmondok mindent neked..hogy mit érzek irántad.
Furcsa, ahogy képes vagy megváltoztatni a hangulatomat a puszta létezéseddel. Épp ez az, amit úgy szeretek benned. Boldoggá teszel úgy, hogy nem is tudsz róla..

Fogalmam sincs, hogy miért is írok igazából, mert tudom, hogy úgyse mondom el, hogy ki vagyok. Mégis megírom, és elküldöm neked. Adok egy esélyt magamnak, nekünk,  talán egyszer mégis lehet köztünk valami. Bár ez több mint valószínűtlen.

Már nem lesz több levél..és megpróbállak elfelejteni. De muszáj volt leírnom. Tudnod kellett, hogy mit érzek irántad, még ha azt se tudod, hogy ki vagyok.

Sok szeretettel:
Valaki <3”