Prológus

Az egész decemberben kezdődött... Azóta sok minden megváltozott. Bár... a legtöbb szokásom nem. A szokásos hétvégi itthonlétek forgatagában élve élvezem ki az élet minden percét. Az életem megmaradt és valahogy mégse olyan, mint régen. Tényleg nem derült ki semmi, de az után a délután után minden megváltozott. Napközben Áronnal aligha beszélek. Ha igen akkor is csak szívatjuk egymást: én beszólok, ő visszaszól, valami durvábbat aztán jön az, hogy estig nem beszélünk, majd minden előröl. Persze nem igazi veszekedésre gondolok, csak ilyen kisebb hülyeségek, de mégis komolyak..hát elég bonyolult. Martin..hát vele, még annyira se beszélek, mint Áronnal. Az együttlétünk során...olyan furcsa volt az egész. Áron nem engedte, hogy Martin hozzám érjen..pedig ő a bátyám, mégis több. Csak egy alkalom volt, akkor is volt bennünk alkohol, de erre mindannyian, homályosan, de emlékszünk. Martin általában suliba elkerül, és csak kicsit sandít felém, de akkor is furcsán méreget.. Úgy tűnik ő nehezebben dolgozza föl, hogy valaki belemászott a jól elrendezett  életébe. Szóval Martinnal sincs egy intenzív kapcsolatom...  Miattam már ők ketten is alig beszélnek, pedig a legjobb barátok voltak.

Mért pont ő...

1. rész 

Nem vagyok rendben

Drágaságaim,

Megjöttem az első fejezettel, bár későbbre terveztem, de kész lett így felraktam. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket!!

Jó olvasást!! xxNorina

„..azonban igazat szólva, ész és szerelem a mai napig ritkán tartanak együtt.”-William Shakespeare

2014. január 9.


Fogvacogva ébredtem a takaróm alatt, ami igazából rajtam sem volt. A lábamat meg már nem is éreztem szerintem megfagyott és letört..remélem azért még valahogy fel tudok kelni. Elővettem a telefonom és megnéztem hátha írt valaki, de nem..közbe az időt is megnéztem, még csak 5 óra volt. Nagyokat ásítva keltem fel az ágyamból, közbe ha eddig nem most már teljes mértékben átfagytam. Mért van bent ilyen hideg? A fürdő felé vettem az irányt, ami kint volt a folyosón, Áron (mostohatesóm) szobájával szemben. Ahogy beléptem felkapcsoltam a villanyt, majd az erős fény lyukat égetett a retinámon. Kicsit tovább zuhanyoztam mint negyed óra végül 27 perc lett. (Igen megnéztem.) Legalább volt időm gondolkodni. Áronon, Martinon és azon ami köztünk van..ez a feszültség, a vágy...és, hogy épp a Áron szobájába beszélnek és....várjunk mi van???????? Á biztos csak képzelődök. Gyorsan felkaptam a csőnacim és egy világos kék vans pólóm és elkezdhettem egy újabb szörnyű napot. Átmentem az én szobámba. A napfény már halványan világított be a redőny résein, és ahogy felhúztam a redőnyt minden fényárban úszott. Azok ott a túl oldalon ketten meg jól elnevetgélnek. Még sem vagyok komplett idióta tuti itt van nálunk Martin.  Akkor már szent a béke. Összepakoltam a sulis cuccom és már indulni készültem, mikor a hátam mögött megszólalt valaki. Megfordultam és mind a ketten előttem álltak.
- Hova mész ilyen korán? -kérdezte Áron, közbe Martin egy hatalmasat ásított..tuti este buliba voltak és Martin itt aludt. Ja és mellesleg Áron félmeztelen volt..a felső teste meg..meg..hagyjuk. Nem fázik?? Húzzon már fel egy pólót. Nem képzelődhetek róla, hisz a mostohatesóm. Nem..arrrg.
- Csak levegőre van szükségem... – mondtam halkan és minél előbb fel akartam szívódni. Valami nagyon marta a mellkasom, lehet, hogy beteg vagyok?
- Levegő az itt is van. – szippantott bele nagyokat a levegőbe én pedig akaratlanul elmosolyodtam. Talán hetek óta most először.
- Igen, de én friss levegőre gondoltam.-közbe Martin szemeibe néztem, aki szintúgy engem vizslatott. Mindent láttam a tekintetében..de valami furcsát, valami megmagyarázhatatlant is. Olyan más volt mint szokott. Talán azért, mert kibékült Áronnal? Vagy csak nem?? Vagy... igen?? Szerelmes lenne? De kibe? De mért érdekel ez engem? Mért teszek fel ennyi kérdést? Áron csak egy legyintéssel elintézte a választ. Aha, ezek szerint vissza se akar tartani.. Tényleg nagy hiba volt az az este...kicsit, de sajnos észrevehetően megráztam a fejem.
- Mi van? -kérdezte kicsit sem kedvesen Áron.
- Sok minden, amit te nem értesz meg..-mondtam, majd otthagytam őket. Hiányoznak..ők..Martin, mint barát és Áron mint testvér.


A napom amúgy borzasztóan unalmasan telt. Németből kaptam egy egyest, a többi órát pedig próbáltam túlélni, de figyelni nem nagyon tudtam, csak azon a reggeli találkozáson járt az eszem és azon az éjszakán. Meg, hogy mi lett volna ha..mindig ez a "HA"..megkeseríti az egész életem. Elvégre "HA" nem hívnak el a bálba, "HA" nem szolgál ki a pultos 18 évnél fiatalabbakat, "HA" nem iszunk annyi alkoholt, "HA" nem találjuk meg azt a szobát, "HA" nem hárman megyünk fel...nem történt volna meg.  Szünetekben most inkább egyedül voltam és a folyosókon járkáltam. Minden óra után kicsengetéskor megfogtam egy könyvet és azzal mentem ki a teremből..higgyenek strébernek leszarom csak ne lássanak gyengének és magányosnak. Épp az utolsó óra előtti szünet volt és épp mélyen a gondolataimba szállva járkáltam, mikor neki mentem valaminek. Mármint valakinek. Felnéztem és akkor vettem észre, hogy szerencsétlen Martinnak mentem neki az imént. Na még csak ez kellett. nem baj, legalább tudok vele beszélni.  Felvettem a könyvemet a földről, mert ütközésnél elejtettem, majd Martinra néztem, aki még nem ment el.
- Bocis, de nem láttalak. – mondtam teljesen őszintén, mert komolyan nem vettem észre. Ilyenkor mikor gondolkozok valószínű zombi módjára járkálok, szóval ilyenkor jó nem elém kerülni, mert biztos, hogy neki megyek az illetőnek.
- Semmi.. –motyogott valamit az orra alatt,.. de komolyan ne nézzen már ennyire levegőnek. Tényleg, de tényleg fogalmam sincs, hogy mit hibáztam ekkorát, hogy ilyen lett a viszonyom mind két fiúval. Hisz nem csak rajtam múlt az a bizonyos este. Ők is ugyan úgy ott voltak..és részesei voltak...
- Mégis mi a franc bajod van velem? -kérdeztem, mikor már annyira dühített az, hogy még csak rám nézni sem nagyon akart. Egyenes háttal és leszegett fejjel a padlót vizslatta. Igazából Áronon keresztül ismertük meg egymást és ez által van valamilyen kapocs köztünk..főleg miután az a DOLOG volt.
- Gyere légyszíves – kértem, majd  a mosdó felé indultam. Szerencsémre senki se volt bent, sőt pont akkor csöngettek be. Martin bizonytalanul állt meg az ajtóban és vagy az lehetett a fejében, hogy mégis honnan veszem a bátorságot, hogy bemegyek a fiú mosdóba vagy, hogy elfusson vagy bejöjjön. Végül bejött. Siettetően nézett rám.
- Csukd be az ajtót. Beszélni akarok veled.
- Becsöngettek – na nem mondod...magamtól nem jöttem volna rá.
- Ki*aszottúl leszarom, hogy becsöngettek. Mit csesztem el, hogy ennyire utálsz? – tértem egyből a lényegre. Kikerekedett szemekkel bámult rám és tisztára lesápadt.
- Mégis mi bajom lenne? Semmi.. – védekezett egyből. Annyira bőbeszédű mostanában velem, hogy az már szinte fáj.
- Kerülsz engem! Rám se nézel, vagy ha igen olyan furcsán méregetsz! A jelenlétemben pedig úgy viselkedsz, mint aki vak vagy nem tudom! Mondd, már el mi bajod van!  - förmedtem rá. Egyből meghátrált, de a falnak ütközött, én pedig elé álltam.
- Semmi..
- Csak mi?
- Semmi..-nem volt elég hihető.
- Azon belül??
- Akadj már le rólam... – ha lehetett csak még dühösebb lettem. Tuti, szinte biztos voltam benne, hogy valami van a háttérben azért ilyen.
- Nem csak az én hibám, te is és Áron is ugyan olyan vétkesek vagytok mint én..akkor mégis mért engem utáltok?- a hangom kissé megremegett.
- Szerinted mi nem tudjuk? Tisztában vagyunk vele, és sajnáljuk..pont azért kerülünk, hogy ilyen ne forduljon többé elő.
- Ezt még te sem hiszed el Martin!
- Figyelj, én nem akartam fájdalmat okozni neked..
- Pont azzal okozol fájdalmat, hogy levegőnek nézel.
- Jó, ő mondta, hogy hagyjalak békén és kerüljelek el jó messziről.
- De mért? - mért mondta volna ezt Áron? Mért kéne Martinnak elkerülnie?
- Nem tudom..-már láttam rajta, hogy nagyon menne..és, hogy tud valamit, de nem mondja el..
- Tudom, hogy tudod!!
- Hagyjál békén, nem tartozom magyarázattal és nem fogok neked beszámolni az életem minden egyes részéről.-kezét ökölbe szorította, kicsit arrébb lökött, persze finoman. Már a kilincsen volt a keze, mikor utána szóltam.
- Mit jelentett neked az az éjszaka? - Martin abban a minutumban megfordult, ahogy ez a mondat elhagyta a számat, majd odajött hozzám.
- Mért kell ennyit kérdezned? - nekitolt a falnak, majd két kezét rátette és úgy hajon közel hozzám. Már éreztem meleg leheletét.
- Semmit! -megcsókolt. Nem lassan, hanem gyorsan és szenvedélyesen. Martin átkarolta a derekam, én pedig egyik kezemet a vállán pihentettem, másikkal pedig beletúrtam szőkés-vöröses hajába. Fülemben a lüktető vér hangjától semmit sem hallottam. Fejemben ezerrel kattogtak minden féle érzelmek és gondolatok. Valaki lenyomta az ajtó kilincsét, de nem érdekelt továbbra sem engedtük el egymást. Majd kinyílt az ajtó.
- TI MI A F*SZT CSINÁLTOK? - nyitott be Áron.
- Ahogy ez sem jelentett semmit! - mondta hidegen Martin, majd az ajtóban álló szőke srác felé vette az írányt. Ki akart menni az ajtón, de Áron megfogta a bal kezét és mondott neki valamit, de nem értettem, majd Martin elment.
Engem pedig a sírás kerülgetett. Nekidőltem a fiú mosdó csempéjének, majd lassan csúsztam lefelé, végül már a földön ültem. Áron odasétált, majd leült mellém.
- Mit csináltatok? - kérdezte.
- Mért? - ennyit nyögtem csak ki.
- Pont ezért, hogy ne legyél ilyen helyzetbe. Én már ismerem Martint. Jobban mint te.
- Régebben nem volt ilyen!!
- Jobb lesz neked, ha távol maradsz tőle. Higgy nekem!!
- Teszek rá, hogy mit mondasz....-nekem meg csak jöttek sorba az emlékek..az a bizonyos este, Áron és a vele eltöltött idők, mikor megtudtam, hogy tesók leszünk, az a fájdalom, zavarodottság. Martin és az előbbi csókcsatánk, égtem a vágytól, fejemben kiabáltak, vagyis már inkább üvöltöttek az emlékek, mintha kiakartak volna törni onnan. Éreztem, ahogyan lever a víz, a föld mozgott alattam, a torkomban valami gombóc képződött, melyet megpróbáltam lenyelni, de ahogy sikerült volna vészes kapaszkodásba kezdett, majd nyelvem segítségével felhúzta magát. Össze vagyok zavarodva..levegő kell, levegőre van szükségem, különben megőrülök. Felálltam Áron mellől.
- Hova mész? - kérdezte Áron.
- Mindegy, csak el innen..-futni kezdtem, nem néztem vissza Áronra, csak kirontottam a mosdóból,végig szaladtam a folyosón, nem érdekelt ki figyel, csak futottam, át az aulán, a portán keresztül ki az utcára. Hideg volt, a hó már leesett. A kabátom bent maradt. Csak egy pulóver volt felsőtestemen. Igazából nem izgatott vissza tekintettem még a sulira, majd elmentem. Nem érdekelt, hogy épp most csöngettek be, nem érdekelt, hogy igazolatlant kapok..nem érdekelt semmi.

Lassan már több mint 5 órája vagyok idekint. A bőröm már jéghideg az orrom és a füleim a hidegtől már vörösek lehetnek. Fázok, nem hoztam semmit magammal a telefonomon kívül, amit már réges-rég kikapcsoltam. A táskám a kabátommal együtt a suliban maradt. Egyedül szerettem volna lenni..nem érdekelt senki, csak én voltam és a gondolataim, amik már-már kezdtek belülről felemészteni. Mintha valami belülről kiszabaduló erő átakarta volna venni az irányítást a testem felett.

A város legnagyobb legpuccosabb utcájában voltam. Leültem egy padra, ami jéghideg volt. Láttam, ahogy hideg leheletem jégfüsté válik a lámpák meleg fényében. A kezeim már megfagytak. Kezdem megbánni, hogy nem hoztam magammal kesztyűt, se kabátot, sapkát..na mindegy. Sehol egy árva lélek, mintha kihalt volna az egész város. Hisz péntek van, ilyenkor általában nem szokott tele lenni a központ diákokkal?

Figyeltem, ahogy nagy pelyhekben hull a hó. Vajon senki sem keres? Talán mindenkinek jobb lenne, ha eltűnnék innen? Zsebemből elő vettem a telefonom, majd megnyomtam a bekapcsoló gombot, majd a telefon kijelzője kisebb fénnyel jelezte, hogy bekapcsolt.
31 nem fogadott hívás
15 SMS
Mindösszesen két embertől..kerestek. Ránéztem az órára. Egy perc múlva éjfél, már biztos nem keresnek.