Mért pont ő...

3.rész
A megmentőm

Sziasztok kedves olvasók!!

Remélem tetszettek az előző részek is, és ez is fog! Nem lett túl hosszú, de ígérem a következő annál izgalmasabb lesz!! Jó olvasást!! xxNorina

A "megbánás" szabadon választott, ám tévesnek bizonyuló cselekvést implikál; az én történetemben a szabad akarat nem jutott szerephez."

Semmit nem aludtam az éjjel, csak azon a levelen járt az eszem. Vajon ki írhatta? Ki az aki ennyire szeret és észre se veszem? Martin biztos nem és Áron se, hisz mégis csak a mostoha tesóm. Akkor ki lehetett?

Ahogy ezen gondolkoztam észre se vettem, hogy elrepült az idő, már reggel 8 óra volt. Igaz egy szem hunyásnyit se aludtam, de nem igazán voltam fáradt. Annak ellenére, hogy nem voltam fáradt olyan jól esett a pihe-puha ágyban feküdni. Viszont mikor elkezdett rezegni a telefonom kénytelen voltam felkelni.

- Holman Norina! -mutatkoztam be, mert egy ismeretlen számot mutatott.
- Nori, Niki vagyok. -szólalt meg legjobb barátnőm.
- Nem írta ki a neved.
- Igen tudom, új telefont kaptam. Na, viszont a lényeg, hogy lesz este egy buli, gyere már el velem légyszíves!!
- Ne, Niki.. nincs kedvem.
- Na please jó lesz!! Úgy is rég találkoztunk már.
- Jó, de ez az első és utolsó alkalom, hogy elmegyek buliba. Hol lesz?
- Itt a Kék-völgy utcába!
- Hány órakor??
- Este 7-kor kezdődik! Elmegyek eléd és akkor megyünk együtt. Okés?
- Jó!
- Na de én most leteszem, mert megyek vásárolni. Puszika!!
- Szia!- hát igen Niki a legjobb barátnőm, de az ízlésünk annyira hasonlít egymáshoz, mint kb a tűz és víz.

Ahogy letettem a telefont visszafeküdtem az ágyba és tovább gondolkoztam a levelen. Aztán már csak arra emlékszem, hogy este fél nyolc van és eszeveszettül csörög a mobilom.

-Haló! -szóltam bele kómásan.
- Szia Norcsii!!! Most indulok, remélem kész vagy már!! -mondta nyájasan barátnőm.
- Niki, szia!! Persze, már vagy fél órája!
- Jó, ennek örülök 10 perc és ott vagyok, majd engedj be. Puszika!!

JÉZUS KRISZTUS URAM ISTEN, MEG A TÖBBI SZENT!!! Hogy leszek én kész 10 perc alatt??
Azzal a lendülettel, ahogy letettem a telefont rohantam a fürdőbe, felrakni egy minimális sminket. Azaz csak rohantam volna, ha az ajtóm nem zártam volna be mikor hazaérek és eszembe jutott volna, mert így sikeresen nekimentem.
-BASSZUS!! -Igazából nem fájt, csak meglepődtem, de mivel siettem nem álltam le 1 órát gondolkozni, hogy mi is történhetett, csak kizártam az ajtót. Ahogy kiléptem rajta, na kibe azaz kikbe botlottam!? Na kikbe? Martinba és Áronba.
Ők is ugyan olyan meglepetten néztek engem, mint ahogy én őket. Egy valamit azért nem hagyhattam szólás nélkül.

- Hogy te mekkora álszent vagy Martin!!
- Mert?
- Te mondod, hogy ne barátkozzak Áronnal erre itt jó pofiztok egymással!!
- Haverok vagyunk!
- Igen, tényleg?
- Igen!! -Áron.
- Érdekes, mivel mindig együtt vagytok, már-már inkább mintha járnátok. -azzal ott hagytam őket.

Igazából fogalmam sincs, hogy sikerült, de elkészültem 10 perc alatt és ahogy végeztem, már csöngetett is Niki.
 Mivel Martinék lent voltak, ezért ők nyitottak ajtót, még mielőtt leérhettem volna.

- Szia Áron!! -nézett kihívóan Niki Áronra.
- Cső! -Áront nem igazán érdekelte Niki.
- Niki!!
- Mehetünk? -tért egyből a tárgyra Niki.
- Ja!! -mondtam szűkszavúan, ahogy leértem a lépcsőn.
- Sziasztok srácok!!!-köszönt el Niki.
- Szia!! -köszöntek a srácok. Én nem köszöntem el tőlük, úgyis látom még őket. Bár ne látnám.

****

 -Niki, kimegyek a mosdóba, addig légyszíves vigyázz a üdítőmre. Köszi. -Mivel kicsit szédültem, szerintem azért, mert már egy napja nem aludtam, gondoltam kimegyek a mosdóba, megmosom az arcom. Úgyse nagy szám ez a buli. Niki már a buli elején leállt egy sráccal dumálni, szóval ő elvan.

Megmostam kicsit az arcom, ami valamennyire észre is térített, így visszamentem. 

Ahogy visszaértem, Niki már nem volt sehol. Elkezdtem keresni, de olyan 10 perc múlva feladtam. Gondoltam hazamegyek. Aha, de ezzel csak egy gond van. Mégpedig, hogy Niki sehol, amiből származik a többi probléma, 1. kocsival jöttünk, azaz drága barátosném kocsijával. 2. Az autóba hagytam a kabátom, miszerint a buliba nem fog úgyse kelleni, csak aggatna. 3. Rohadt hideg van kint, nálam meg csak egy vékony pulcsi van. VISZONT!! Én itt nem maradok tovább, mert egy olyan 18-19 év körüli srác egy folytában néz és rohadtul nem tetszik nekem. Mi a francért hagyott itt Niki?? Basszus csak az ő kedvéért jöttem ide erre itt hagy?! Remek. 

Magamra húztam a pulcsimat, és kiléptem a hideg, szeles, hóeséses időbe. Ráadásul még sötét is van. Kiváló. 

Már kb 5 perce sétálok, de olyan, mintha egy lépést se haladtam volna még. Már mindenem megfagyott és van egy olyan érzésem, hogy követ valaki.

Hátra néztem, de nem volt sehol senki, így befordultam egy utcába, s a sarkon megálltam és kikukucskáltam a ház falai mögül.

MI??? Ez az a gyerek a buliból, aki nézett. Uram isten!! Amilyen gyorsan csak tudtam futni kezdtem. Közbe gyorsan elővettem a telefonom és kikerestem a legelső embert, aki az eszembe jutott. Áront. De viszont még egyszer gyorsan hátranéztem, hogy tényleg követ e a srác.. nagy bal szerencsémre, elég szépen követ.

Tárcsáztam Áron számát.. végig kicsöngött de nem vette fel. Remek. Megpróbáltam sms-t írni, futás közbe és csak reménykedni tudtam, hogy Áron elolvassa és elég értelmesen írtam a szöveget. Leírtam, hogy honnan indultam és merre tartok, és hogy jöjjön értem, különben ki tudja, mi lesz.


-Hé cicuska várj már, nem harapok!! -amennyire csak a lábaim bírták futottam. Nem érdekelt, hogy merre, csak el a pszichopata gyerek elől.

Olyan 10 perc futás után már sehol sem láttam a srácot, így vissza indultam a fő útra. Lassan mentem, mert már nagyon elfáradtam és forgott velem az egész világ. Azért megpróbáltam óvatos lenni, mert tartottam attól, hogy netán még mindig követ.
Elővettem a telefonom, de Áron nem reagált az sms-re. Nem hívott, nem írt...semmi.
Hirtelen a semmiből elém ugrott a srác. Ijedtemben még a telefonomat is elejtettem, annyira megrémültem.
- Mért futottál előlem, nem bántalak..-kacsintott egyet.
- Hagyjál!!-próbáltam határozott lenni, de amennyi piát megívott, nem hiszem, hogy nagy hatást gyakoroltam rá. -Nem hallod, engedj már el!!-szóltam erélyesebben, mert közbe megragadta a karom, ami nem mellesleg nem volt valami kellemes.
- Hmm.. a kiscica morcos..ezt szeretem!!-húzott egyre közelebb magához.
- Pénz kell?? Adok, csak hagyj elmenni!!
- Pénz??-nevetett. -Nekem valami egészen más kell!!-nézett végig rajtam. Kezdem érteni, hogy mit akar. De az nem jó!! Nekem nem.
- Engedj el!! -kezdtem rángatni a karom, de ő egyre erősebben szorította, én meg egyre jobban rángattam.
Hirtelen a falnak szorított és fogdosni kezdett.
- Engedj el!! Kérlek engedj már el!!- a könnyeim már folytak, az arcomon. A srác pedig egyre jobban szorított a falnak és a nyakamat kezdte szívni.
- Ez fáj!!!-sikítottam, de nem érdekelte, egyik kezével befogta a számat, másikkal pedig vetkőztetni kezdett. Először csak a pulcsim cipzárját húzta le, utána pedig az ingemet kezdte kigombolni. Én csak becsuktam a szemem és már nem volt erőm semmit se tenni a srác ellen.
Aztán hirtelen egy ismerős alak lerántotta rólam.

DÍJ 1

Sziasztok!!!!! 

Képzeljétek megkaptam életem első díját a blogomra!!! Nagyön örülök neki, és nagyon szépen köszönöm Pankusnak!! :) 

11 dolog magamról:

1. Szeretek Focizni.

2. Nincs testvérem.

3. Barna színű a hajam.

4. Kékes-zöld színű a szemem.

5. Szeretek zenét hallgatni.

6. Szeretem a barátaimat.

7. Van egy kutyám.

8. Nyáron születtem.

9. Nem szeretek buszozni!!!! :D

10. Nem szeretek korán felkelni.

11. Nyáron deszkázni szeretnék.

Válasz a kérdésekre:

1.Hány éves vagy? 16, de 5 hónap múlva 17 :D

2.Miért szeretsz írni? írás közbe mindig kikapcsolok 

3.Melyik híreséggel találkoznál a legszivesebben? Hmm, jó kérdés, ha többel is lehet akkor azt mondom, hogy a One Direction összes tagjával, de ha csak egyel lehet akkor.. talán Harry Styles-al.

4.Mi a kedvenc színed? Zöld *-*

5.Voltál már külföldön? Ha igen hol? Nem, még sajnos nem voltam, de egyszer jó lenne kijutni New Orleans-ba vagy Floridába :)
6.Ki a kedvenc énekesed/együttesed? A One Direction és az Union J 
7.Ki tudja rólad, hogy írsz? 1-2 barátnőm
8.Kedvenc kajád? Hmm..öhm ezen még így nem nagyon gondolkoztam, de legyen mondjuk a Pizza :)
9.Ki a kedvenc szereplőd a történetedből? Áron
10.Mitől félsz a legjobban? A zombiktól, mióta láttam egy olyan filmet azóta kész vagyok még magától a szótól is. :S
11.Sok időt szánsz egy rész megírására? Igen, szeretném ha tényleg olvasható lenne és nem egy összecsapott valami.

Kérdéseim a jelöltekhez:

1. Mondj egy olyan tulajdonságot, ami a legjellemzőbb rád! (Bármi lehet)

2. Hány éves vagy?

3. Mit szeretsz az írásban?

4. Ki a kedvenc szereplőd a történetedből? 

5. Mit szeretsz legjobban az életedben? 

6. Hova szeretnél el jutni az életben?(külföld)

7. Mennyi idő mire megírsz egy részt?

8. Kedvenc sportod?

9. Kedvenc zeneszámod?

10. Mért döntöttél úgy, hogy történeted megosztod a nyilvánossággal?

11. Ki a példaképed?

Jelölteim:

1. Face the Sun

http://facethesun-szilvi.blogspot.hu/?m=1

2. Supernatural Fanfictions 

http://supernatural-fanfictions.blogspot.hu/

3. Our Last First Kiss 

http://ourlast-firstkiss.blogspot.hu/

4. Angel 

http://angelwrittenbynessa.blogspot.hu/

5. Half A Heart

http://halfaheartniallwithhayley.blogspot.hu/

6. Let's go London

http://let-s-go-to-london.blogspot.hu/

7. Snow Berry

http://darksnow-berry.blogspot.hu/

Mért pont ő...

2. rész
Ki az a valaki?

Sziasztok!! 

Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a következő részt, de nagyon sokat kellett mostanság tanulnom. Remélem nem haragszotok!

Jó olvasást! Ha tetszett, jelezzetek vissza, pipáljatok, írjatok.

xxNorina

„..Az élet gyakran úgy szervezi, hogy mindketten egy időben legyünk ott, ahol mindkettőnknek valami nagyon fontosat tartogat!"

Mind összesen két embertől..kerestek. Ránéztem az órára. Egy perc múlva éjfél, már biztos nem keresnek.

Egy fiú hangját hallottam meg. Felém közeledett. Egy szürke kabátos srác telefonnal a kezében vadul vitatkozott valakivel.
- De hisz ő a testvérem, nem akarok tőle semmit.
Valószínű  a másik fél válaszára várt.
- Mért nem hiszed el? Ő a testvérem, nincs köztünk semmi..
Milyen ironikus nem??? Mintha ez a ki*aszott élet direkt csinálná velem..
- Mért szórakozol velem?-kiabáltam fel. A srác felém nézett, valószínű azt hitte nem vagyok normális.
Mögötte pár méterre egy pilóta dzsekibe bújt idős bácsika sétált. Őszülő, néhol még barnás haja volt. Nem volt rajta sapka, csak egy sál a nyaka köré tekerve. Elhaladt előttem, fejét alig láthatóan felém fordította, kíváncsian felhúzta kócos szemöldökét, mintha csak azt kérdezné hát te?  Azután rám mosolygott. A mosolyában volt valami vigasztaló, bátorító. Mindez csak pár másodperc volt, majd visszafordította fejét, kezeit hátra tette, majd elsétált. Nyeltem egy nagyot, hogy a torkomban képződött gombóc eltűnjön. A távolba néztem, ahol a fiú sötétedő alakja még látszott. Hirtelen ezernyi emlék kezdett rohamosan lejátszódni a fejembe. Mintha extázisba estem volna.

- A francba kisfiam, figyelj már oda jobban!! Most takarítottam ki, te meg kiöntöd az üdítőt!! !!-kiabált anya a testvéremmel.
- Anya..ne haragudj!!!!!!-kezdett sírásba a bátyám.
- Nem érdekel mit mondasz, rossz voltál !! (Szőke fiú volt és kékes zöldes szemű)
- Anya ne bántsd őt!!-mondtam anyának. Nem szerettem, mikor veszekedett vele.
- Kisasszony vigyázz a szádra!-apa a kanapén feküdt, tévét nézett és chipst majszolt. Csöngettek. Anya ment ajtót nyitni.
A nagyi volt az.. átjött hozzánk, mert anyának át kellett vinni a testvéremet az egyik barátjához játszani, addig a nagyi bevállalta, hogy megfőzi az ebédet.
Anya el is indult Áronnal, már késő este volt, mikor még mindig nem jött haza anya, se Áron. Apa felhívta anyát, de ő ki volt kapcsolva. Aztán hajnalba jött egy hívás.
- Áron...-mondta elcsukló hangon apa, s kezdek könnyek gyülekezni a szemében. A telefont elejtette, ami  padlót érve darabjaira tört.
- Bálint, mi történt? -jött be a szobába a nagy zajra nagyi.
- Áron..és..és..karamboloztak ..-fájdalomtól vonagló arccal ült le a kanapéra.
 Sajnos egyikőjük sem élte túl. Nagyon nehéz időszak volt ez apának a nagyinak  és nekem is. Aztán lassan kezdtünk beletörődni. Majd, mikor már kezdtük elfogadni, hogy ők már nincsenek többé..(vagyis elfogadni..nem éppen ez a legjobb szó..ezt nem lehet elfogadni) nagyi is elhagyott minket. Borzalmas évek voltak, és ahogy egyre nőttem fel egyre jobban kezdtem felfogni, hogy mi is történik körülöttem, de megpróbáltam túltenni magam rajta. Legalább apa már boldog, ha én nem is.
Őt is Áronnak hívták. Mármint az édes testvérem.

Sírás hangjára eszméltem fel. Felemeltem a fejem és körbenéztem, majd rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen ember aki sír az én vagyok. Megérintettem felduzzadt arcomat, majd letöröltem könnyeimet. Az orrom folyt, a könnyeim patakokban hullottak és még egy hülye zsebkendő sem volt nálam. Elég lenézően festhettem. Mivel nem volt nálam zsepi így kénytelen voltam szipogással beérni és csak remélni tudtam, hogy nem fognak méteres jég csapok lógni az orromból.
Újra a földet bámultam, bár nem volt ott semmi érdekes. A lámpa fénye kialudt elég sötét volt. Csak a hó adott némi fényt.
Egy cipőt pillantottam meg, ami megállt előttem. Fejemet felemeltem, hogy megnézzem ki takarta el az előttem lévő messziséget.
- Norina?-kíváncsian és idegesen szólított meg Martin. Ne, mit keres itt? Mért jött ide és hogy talált meg? A francba..
- Martin? - kifújt egy adag párát, majd lehajolt hozzám és jó erősen magához szorított. A döbbenettől egy hang se jött ki a számon. A nemrég felidézett emlék képek köddé váltak, de még mindig ott motoszkáltak a fejemben.
-Megbolondultál? Eszednél vagy te?? -arcát nyakamba fúrta és úgy szorított még jobban magához.
Nem mondanám, hogy rosszul esett. Már annyira átfagytam, hogy kezdtem azt hinni talán soha többé nem érzek melegséget.
És most itt van Ő.
- Hogy találtál meg?
- Aki keres, talál..-csak ennyit mondott.

Hazafelé jóformán egy szó se hagyta el szánkat. Csak mentünk néma csendben egymás mellett a szűk utcákon.
Vajon mit fog szólni Áron? Talán gyűlöl, amiért Peti és én..csókolóztunk, egyáltalán mért érdekel!? Néhányszor nagy levegőt vettem, aztán megálltam.
- Nem mehetek haza..!! - újra csörgedezni kezdett a könny patak az arcomon.
- Jó, akkor maradj itt, remélem jó estéd lesz. - újra kapkodni kezdtem a levegőt, a kezem remegett.
- Mért lettél ilyen?..-kérdeztem.
- Milyen?
- Az előbb úgy magadhoz szorítottál, hogy levegőt is alig kaptam. Most meg azt mondod, hogy maradjak itt!?
- Sok mindent..-mondta azzal el is ment. Nem tudtam, hogy mire érti, hogy sok mindent..

Haza érve, ahogy benyitottam a házba a nappaliban az egyik fotelben Áron volt elterülve. Érkezésemre olyan hirtelen felpattant, hogy a fotel is majdnem eldőlt.
- Te normális vagy?? Halálra aggódtam magam miattad!!! -mondta.
- Sajnálom. Igazad volt..jobb, ha távol maradok Martintól.
- Mi történt?
- De tőled is..-felmentem a szobámba és bezártam az ajtómat, hogy senki se tudjon bejönni, de pár percre rá kopogott valaki.
- Norina..- Áron volt. - Mi történt?- nem válaszoltam.
- Figyelj, akár mi történt is, nekem elmondhatod..- 5 perc néma csönd volt, majd újra megszólalt.
- Jó, hallom nem akarsz beszélgetni, de jött neked egy levél, az asztalodra tettem. Hirtelen az asztalomra néztem és tényleg volt rajta egy levél. Vajon milyen levél lehet?
Odamentem az asztalomhoz, leültem a fekete székembe, majd felbontotta a levelet, és elkezdtem olvasni a tartalmát.

„Kedves Norina,

 Most írok neked először, és tudom, hogy ezt nem fog sokat jelenteni neked.. Mégis írok. Kell valaki, akinek mesélhetek, akinek őszintén kiönthetem a szívem még akkor is, ha nem tudod ki vagyok.

Szeretlek Norina. Szeretem, ahogy beszélsz, ahogy mosolyogsz, ahogy nevetsz és ahogy rám nézel.. Szeretem azt, hogy mindenkihez olyan kedves vagy. Szeretem, azt hogy nem félsz kimutatni az érzéseid, nevetni mindenen, vagy egyszerűen csak sírni, és nem törődni azzal, amit mások gondolnak erről. Szeretlek úgy ahogy vagy. Szeretem minden egyes porcikádat. Szeretem, hogy bátor vagy, ahogy kiállsz a barátaid mellett.. bár én is ilyen bátor lennék és eléd állnék.

Tudom… furcsán hangzik, hogy szeretlek, hisz, azt sem tudod, hogy ki vagyok..de én tudom, hogy te ki vagy..és tisztában vagyok az érzéseimmel. Szeretlek..és hidd el ez így is van. Jó ideje terveztem már, hogy írok, de eddig nem volt bátorságom hozzá. Most így döntöttem, ez az első és utolsó ilyen alkalom, mert el kell, hogy felejtselek..nem helyes ez így.

Néha csak nézek ki a fejemből és gondolkozok..olyan jó lenne veled lenni, veled beszélni, egész nap a társaságodban lenni. Tudom, hogy úgyse tennék semmit, mert ha ez így is van, akkor se csinálok semmit. Nézlek, beszélek veled..de az érzéseimet titkolom.

A haverjaim mindig azzal jönnek, hogy "hány nőt fűznek", el sem gondolkoznak a valódi jelentésén..ők nem tudják, hogy mik azok az őszinte érzelmek. Én tudom..és nem csak úgy mondom. Nem vagyok elég bátor..a haverjaim mind magabiztosak, míg én..ááá hagyjuk. Nevetségesen érzem magam. Egy idióta vagyok.

Már hányszor elképzeltem, hogy egyszer eléd állok és minden irántad érzett érzésemet beletömörítem egyetlen szócskába..ami kilenc betűt és egy jelentést tartalmaz magába.
Ó ha tudnád, mennyire jó lenne, mennyivel jobb lenne az életem. Nagyon sokat gondolok rád, annak ellenére, hogy nem szabad. Minden alkalommal arra jutok, hogy nem lehetne köztünk semmi, egy bizonyos dolog miatt. De ha egyszer megkapnálak, szorosan átölelnélek, és többé nem engednélek. Persze..ez nem fog megtörténni...


Néha, mikor rosszul érzem magam, rád gondolok, hogy mit csinálhatsz éppen..mindig elgondolkodok rajta és elképzelek egy csomó mindent..
Már azt is elképzeltem, hogy te épp szomorú vagy és én vigasztallak...és hírtelen felindulásból elmondok mindent neked..hogy mit érzek irántad.
Furcsa, ahogy képes vagy megváltoztatni a hangulatomat a puszta létezéseddel. Épp ez az, amit úgy szeretek benned. Boldoggá teszel úgy, hogy nem is tudsz róla..

Fogalmam sincs, hogy miért is írok igazából, mert tudom, hogy úgyse mondom el, hogy ki vagyok. Mégis megírom, és elküldöm neked. Adok egy esélyt magamnak, nekünk,  talán egyszer mégis lehet köztünk valami. Bár ez több mint valószínűtlen.

Már nem lesz több levél..és megpróbállak elfelejteni. De muszáj volt leírnom. Tudnod kellett, hogy mit érzek irántad, még ha azt se tudod, hogy ki vagyok.

Sok szeretettel:
Valaki <3”

Prológus

Az egész decemberben kezdődött... Azóta sok minden megváltozott. Bár... a legtöbb szokásom nem. A szokásos hétvégi itthonlétek forgatagában élve élvezem ki az élet minden percét. Az életem megmaradt és valahogy mégse olyan, mint régen. Tényleg nem derült ki semmi, de az után a délután után minden megváltozott. Napközben Áronnal aligha beszélek. Ha igen akkor is csak szívatjuk egymást: én beszólok, ő visszaszól, valami durvábbat aztán jön az, hogy estig nem beszélünk, majd minden előröl. Persze nem igazi veszekedésre gondolok, csak ilyen kisebb hülyeségek, de mégis komolyak..hát elég bonyolult. Martin..hát vele, még annyira se beszélek, mint Áronnal. Az együttlétünk során...olyan furcsa volt az egész. Áron nem engedte, hogy Martin hozzám érjen..pedig ő a bátyám, mégis több. Csak egy alkalom volt, akkor is volt bennünk alkohol, de erre mindannyian, homályosan, de emlékszünk. Martin általában suliba elkerül, és csak kicsit sandít felém, de akkor is furcsán méreget.. Úgy tűnik ő nehezebben dolgozza föl, hogy valaki belemászott a jól elrendezett  életébe. Szóval Martinnal sincs egy intenzív kapcsolatom...  Miattam már ők ketten is alig beszélnek, pedig a legjobb barátok voltak.

Mért pont ő...

1. rész 

Nem vagyok rendben

Drágaságaim,

Megjöttem az első fejezettel, bár későbbre terveztem, de kész lett így felraktam. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket!!

Jó olvasást!! xxNorina

„..azonban igazat szólva, ész és szerelem a mai napig ritkán tartanak együtt.”-William Shakespeare

2014. január 9.


Fogvacogva ébredtem a takaróm alatt, ami igazából rajtam sem volt. A lábamat meg már nem is éreztem szerintem megfagyott és letört..remélem azért még valahogy fel tudok kelni. Elővettem a telefonom és megnéztem hátha írt valaki, de nem..közbe az időt is megnéztem, még csak 5 óra volt. Nagyokat ásítva keltem fel az ágyamból, közbe ha eddig nem most már teljes mértékben átfagytam. Mért van bent ilyen hideg? A fürdő felé vettem az irányt, ami kint volt a folyosón, Áron (mostohatesóm) szobájával szemben. Ahogy beléptem felkapcsoltam a villanyt, majd az erős fény lyukat égetett a retinámon. Kicsit tovább zuhanyoztam mint negyed óra végül 27 perc lett. (Igen megnéztem.) Legalább volt időm gondolkodni. Áronon, Martinon és azon ami köztünk van..ez a feszültség, a vágy...és, hogy épp a Áron szobájába beszélnek és....várjunk mi van???????? Á biztos csak képzelődök. Gyorsan felkaptam a csőnacim és egy világos kék vans pólóm és elkezdhettem egy újabb szörnyű napot. Átmentem az én szobámba. A napfény már halványan világított be a redőny résein, és ahogy felhúztam a redőnyt minden fényárban úszott. Azok ott a túl oldalon ketten meg jól elnevetgélnek. Még sem vagyok komplett idióta tuti itt van nálunk Martin.  Akkor már szent a béke. Összepakoltam a sulis cuccom és már indulni készültem, mikor a hátam mögött megszólalt valaki. Megfordultam és mind a ketten előttem álltak.
- Hova mész ilyen korán? -kérdezte Áron, közbe Martin egy hatalmasat ásított..tuti este buliba voltak és Martin itt aludt. Ja és mellesleg Áron félmeztelen volt..a felső teste meg..meg..hagyjuk. Nem fázik?? Húzzon már fel egy pólót. Nem képzelődhetek róla, hisz a mostohatesóm. Nem..arrrg.
- Csak levegőre van szükségem... – mondtam halkan és minél előbb fel akartam szívódni. Valami nagyon marta a mellkasom, lehet, hogy beteg vagyok?
- Levegő az itt is van. – szippantott bele nagyokat a levegőbe én pedig akaratlanul elmosolyodtam. Talán hetek óta most először.
- Igen, de én friss levegőre gondoltam.-közbe Martin szemeibe néztem, aki szintúgy engem vizslatott. Mindent láttam a tekintetében..de valami furcsát, valami megmagyarázhatatlant is. Olyan más volt mint szokott. Talán azért, mert kibékült Áronnal? Vagy csak nem?? Vagy... igen?? Szerelmes lenne? De kibe? De mért érdekel ez engem? Mért teszek fel ennyi kérdést? Áron csak egy legyintéssel elintézte a választ. Aha, ezek szerint vissza se akar tartani.. Tényleg nagy hiba volt az az este...kicsit, de sajnos észrevehetően megráztam a fejem.
- Mi van? -kérdezte kicsit sem kedvesen Áron.
- Sok minden, amit te nem értesz meg..-mondtam, majd otthagytam őket. Hiányoznak..ők..Martin, mint barát és Áron mint testvér.


A napom amúgy borzasztóan unalmasan telt. Németből kaptam egy egyest, a többi órát pedig próbáltam túlélni, de figyelni nem nagyon tudtam, csak azon a reggeli találkozáson járt az eszem és azon az éjszakán. Meg, hogy mi lett volna ha..mindig ez a "HA"..megkeseríti az egész életem. Elvégre "HA" nem hívnak el a bálba, "HA" nem szolgál ki a pultos 18 évnél fiatalabbakat, "HA" nem iszunk annyi alkoholt, "HA" nem találjuk meg azt a szobát, "HA" nem hárman megyünk fel...nem történt volna meg.  Szünetekben most inkább egyedül voltam és a folyosókon járkáltam. Minden óra után kicsengetéskor megfogtam egy könyvet és azzal mentem ki a teremből..higgyenek strébernek leszarom csak ne lássanak gyengének és magányosnak. Épp az utolsó óra előtti szünet volt és épp mélyen a gondolataimba szállva járkáltam, mikor neki mentem valaminek. Mármint valakinek. Felnéztem és akkor vettem észre, hogy szerencsétlen Martinnak mentem neki az imént. Na még csak ez kellett. nem baj, legalább tudok vele beszélni.  Felvettem a könyvemet a földről, mert ütközésnél elejtettem, majd Martinra néztem, aki még nem ment el.
- Bocis, de nem láttalak. – mondtam teljesen őszintén, mert komolyan nem vettem észre. Ilyenkor mikor gondolkozok valószínű zombi módjára járkálok, szóval ilyenkor jó nem elém kerülni, mert biztos, hogy neki megyek az illetőnek.
- Semmi.. –motyogott valamit az orra alatt,.. de komolyan ne nézzen már ennyire levegőnek. Tényleg, de tényleg fogalmam sincs, hogy mit hibáztam ekkorát, hogy ilyen lett a viszonyom mind két fiúval. Hisz nem csak rajtam múlt az a bizonyos este. Ők is ugyan úgy ott voltak..és részesei voltak...
- Mégis mi a franc bajod van velem? -kérdeztem, mikor már annyira dühített az, hogy még csak rám nézni sem nagyon akart. Egyenes háttal és leszegett fejjel a padlót vizslatta. Igazából Áronon keresztül ismertük meg egymást és ez által van valamilyen kapocs köztünk..főleg miután az a DOLOG volt.
- Gyere légyszíves – kértem, majd  a mosdó felé indultam. Szerencsémre senki se volt bent, sőt pont akkor csöngettek be. Martin bizonytalanul állt meg az ajtóban és vagy az lehetett a fejében, hogy mégis honnan veszem a bátorságot, hogy bemegyek a fiú mosdóba vagy, hogy elfusson vagy bejöjjön. Végül bejött. Siettetően nézett rám.
- Csukd be az ajtót. Beszélni akarok veled.
- Becsöngettek – na nem mondod...magamtól nem jöttem volna rá.
- Ki*aszottúl leszarom, hogy becsöngettek. Mit csesztem el, hogy ennyire utálsz? – tértem egyből a lényegre. Kikerekedett szemekkel bámult rám és tisztára lesápadt.
- Mégis mi bajom lenne? Semmi.. – védekezett egyből. Annyira bőbeszédű mostanában velem, hogy az már szinte fáj.
- Kerülsz engem! Rám se nézel, vagy ha igen olyan furcsán méregetsz! A jelenlétemben pedig úgy viselkedsz, mint aki vak vagy nem tudom! Mondd, már el mi bajod van!  - förmedtem rá. Egyből meghátrált, de a falnak ütközött, én pedig elé álltam.
- Semmi..
- Csak mi?
- Semmi..-nem volt elég hihető.
- Azon belül??
- Akadj már le rólam... – ha lehetett csak még dühösebb lettem. Tuti, szinte biztos voltam benne, hogy valami van a háttérben azért ilyen.
- Nem csak az én hibám, te is és Áron is ugyan olyan vétkesek vagytok mint én..akkor mégis mért engem utáltok?- a hangom kissé megremegett.
- Szerinted mi nem tudjuk? Tisztában vagyunk vele, és sajnáljuk..pont azért kerülünk, hogy ilyen ne forduljon többé elő.
- Ezt még te sem hiszed el Martin!
- Figyelj, én nem akartam fájdalmat okozni neked..
- Pont azzal okozol fájdalmat, hogy levegőnek nézel.
- Jó, ő mondta, hogy hagyjalak békén és kerüljelek el jó messziről.
- De mért? - mért mondta volna ezt Áron? Mért kéne Martinnak elkerülnie?
- Nem tudom..-már láttam rajta, hogy nagyon menne..és, hogy tud valamit, de nem mondja el..
- Tudom, hogy tudod!!
- Hagyjál békén, nem tartozom magyarázattal és nem fogok neked beszámolni az életem minden egyes részéről.-kezét ökölbe szorította, kicsit arrébb lökött, persze finoman. Már a kilincsen volt a keze, mikor utána szóltam.
- Mit jelentett neked az az éjszaka? - Martin abban a minutumban megfordult, ahogy ez a mondat elhagyta a számat, majd odajött hozzám.
- Mért kell ennyit kérdezned? - nekitolt a falnak, majd két kezét rátette és úgy hajon közel hozzám. Már éreztem meleg leheletét.
- Semmit! -megcsókolt. Nem lassan, hanem gyorsan és szenvedélyesen. Martin átkarolta a derekam, én pedig egyik kezemet a vállán pihentettem, másikkal pedig beletúrtam szőkés-vöröses hajába. Fülemben a lüktető vér hangjától semmit sem hallottam. Fejemben ezerrel kattogtak minden féle érzelmek és gondolatok. Valaki lenyomta az ajtó kilincsét, de nem érdekelt továbbra sem engedtük el egymást. Majd kinyílt az ajtó.
- TI MI A F*SZT CSINÁLTOK? - nyitott be Áron.
- Ahogy ez sem jelentett semmit! - mondta hidegen Martin, majd az ajtóban álló szőke srác felé vette az írányt. Ki akart menni az ajtón, de Áron megfogta a bal kezét és mondott neki valamit, de nem értettem, majd Martin elment.
Engem pedig a sírás kerülgetett. Nekidőltem a fiú mosdó csempéjének, majd lassan csúsztam lefelé, végül már a földön ültem. Áron odasétált, majd leült mellém.
- Mit csináltatok? - kérdezte.
- Mért? - ennyit nyögtem csak ki.
- Pont ezért, hogy ne legyél ilyen helyzetbe. Én már ismerem Martint. Jobban mint te.
- Régebben nem volt ilyen!!
- Jobb lesz neked, ha távol maradsz tőle. Higgy nekem!!
- Teszek rá, hogy mit mondasz....-nekem meg csak jöttek sorba az emlékek..az a bizonyos este, Áron és a vele eltöltött idők, mikor megtudtam, hogy tesók leszünk, az a fájdalom, zavarodottság. Martin és az előbbi csókcsatánk, égtem a vágytól, fejemben kiabáltak, vagyis már inkább üvöltöttek az emlékek, mintha kiakartak volna törni onnan. Éreztem, ahogyan lever a víz, a föld mozgott alattam, a torkomban valami gombóc képződött, melyet megpróbáltam lenyelni, de ahogy sikerült volna vészes kapaszkodásba kezdett, majd nyelvem segítségével felhúzta magát. Össze vagyok zavarodva..levegő kell, levegőre van szükségem, különben megőrülök. Felálltam Áron mellől.
- Hova mész? - kérdezte Áron.
- Mindegy, csak el innen..-futni kezdtem, nem néztem vissza Áronra, csak kirontottam a mosdóból,végig szaladtam a folyosón, nem érdekelt ki figyel, csak futottam, át az aulán, a portán keresztül ki az utcára. Hideg volt, a hó már leesett. A kabátom bent maradt. Csak egy pulóver volt felsőtestemen. Igazából nem izgatott vissza tekintettem még a sulira, majd elmentem. Nem érdekelt, hogy épp most csöngettek be, nem érdekelt, hogy igazolatlant kapok..nem érdekelt semmi.

Lassan már több mint 5 órája vagyok idekint. A bőröm már jéghideg az orrom és a füleim a hidegtől már vörösek lehetnek. Fázok, nem hoztam semmit magammal a telefonomon kívül, amit már réges-rég kikapcsoltam. A táskám a kabátommal együtt a suliban maradt. Egyedül szerettem volna lenni..nem érdekelt senki, csak én voltam és a gondolataim, amik már-már kezdtek belülről felemészteni. Mintha valami belülről kiszabaduló erő átakarta volna venni az irányítást a testem felett.

A város legnagyobb legpuccosabb utcájában voltam. Leültem egy padra, ami jéghideg volt. Láttam, ahogy hideg leheletem jégfüsté válik a lámpák meleg fényében. A kezeim már megfagytak. Kezdem megbánni, hogy nem hoztam magammal kesztyűt, se kabátot, sapkát..na mindegy. Sehol egy árva lélek, mintha kihalt volna az egész város. Hisz péntek van, ilyenkor általában nem szokott tele lenni a központ diákokkal?

Figyeltem, ahogy nagy pelyhekben hull a hó. Vajon senki sem keres? Talán mindenkinek jobb lenne, ha eltűnnék innen? Zsebemből elő vettem a telefonom, majd megnyomtam a bekapcsoló gombot, majd a telefon kijelzője kisebb fénnyel jelezte, hogy bekapcsolt.
31 nem fogadott hívás
15 SMS
Mindösszesen két embertől..kerestek. Ránéztem az órára. Egy perc múlva éjfél, már biztos nem keresnek.